Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Számvevőség

A Tereziánum építtette klasszicista stílusban az 1820-as években. A városra maradt uradalmi műemlékek egyik jellegzetes darabja. Az 1980-as években homlokzati felújítást kapott. Egykor az uradalom számvevőségeként szolgált.

Post Thumb

Mező-féle kúria

Helyi műemlékvédelem alatt álló építmény. Mező Lászlónak, a Bátaszékkel szomszédos, közeli Alsónyék főjegyzőjének egykori családi kúriája volt. A település központjában kisvárosias hangulatot teremtő uradalmi épületekével ellentétben ezt a lakóhelyet jellegzetesen udvarházra emlékeztető stílusban építették meg. Hangulata jól egészíti ki a város épített környezetét.

Post Thumb

Tájház és gyűjteményei

Az 1892-ben épült ház műemlék. Hűen őrzi ma is eredeti küllemét. A cikádori apátsági romok feltárásából fakadó régészeti kiállítása nem csak kőtárként igen gazdag, fotók és illusztrációk a hely történetébe és az ásatási munkákba is bevezetnek. Keresztelőkút, több barokk szobor emeli a kiállítás rangját.

Post Thumb

Csanády-gyűjtemény

Az ország egyik legnagyobb régészeti magángyűjteményét a pályája elején mórágyi körzeti orvosként működő Dr. Csanády György hozta létre. Több évtizedes kitartó gyűjtőmunka eredménye a több tízezer darabból álló anyag.