Tolna Megyei Értéktár

Értékhangoló Kölesden

„Értékhangolóra” gyűltek össze a diákok és tanáraik Kölesden, hogy a megyei önkormányzat „Kincses Tolna Megye” című értékvetélkedőjére felkészüljenek. A résztvevőket Ribányi József, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte, aki szerint a fiatalok nem is gondolnák, mennyi érték van a közvetlen közelükben. Erre hívja fel a figyelmet a program. Dr. Say István megyei értéktár bizottsági elnök előadásában azt üzente a diákoknak, hogy „Az érték mindenkié, nem a bizottságoké! A tiéd is!”

A kétnapos értékhangoló során a középiskolás és felső tagozatos diákok számos gyakorlati foglalkozással fedezték fel a megye kincseit, és az elsajátított ismeretek birtokában vágnak majd neki a megyei, illetve az országos döntőnek.

November 15-16-án a megyei értéktárban szereplő Kismegyeháza adott helyet az értékhangolónak, amelyre összesen 21 csapat jelentkezett a megyéből. A program során a tanárok is betekinthettek a verseny tematikájába, de a fő cél a diákok felkészítése volt.

A megye kulturális életének neves szereplői, elismert szakértők érkeztek az iskolások körébe, hogy bemutassák, miként őrzik a hagyományokat, hogyan teremtenek értékeket. A Bartina Zenekar például olyan népzenei bemutatóval készült, mely során a megye valamennyi szegletének népdalkincsét megismerhették a diákok. A csapatok egymás után indultak a Kismegyeháza felfedezésére, és érdeklődve hallgatták Felső Barnabás előadását a Sárköz halászatáról, valamint Sümegi József Tolna megye történelmi örökségéről szóló prezentációját. Kreatív foglalkozás gyanánt Könyvné Szabó Éva mester tanította őket a bőrdíszművek elkészítésének fortélyaira.

Mint ismeretes, a megyei önkormányzat három millió forint pályázati támogatást nyert az agrártárcától a nemzeti értékek és hungarikumok népszerűsítésére. Ahogy elhangzott: a kölesdi felkészülés után kerül sor az elődöntőre, és a téli szünetig lehet megoldani azt a tesztsort, amely november 17-én a Tolna Megyei Értéktár (www.kincsestolnamegye.hu) és a Tolna Megyei Önkormányzat (www.tolnamegye.hu) honlapjain kerül közzétételre. 2017. január 18-19-én a Tamási Művelődési Központban zajlik majd a döntő, és a négy fős csapatok közül minden megye kategóriánként egy-egy csapatot juttat az országos döntőbe.