Mözsi-Szabó István természetelvű festőművész, az alföldi iskola képviselője. A bajai tanítóképző után művészeti tanulmányait Rudnay Gyula bajai képzőművészeti Szabadakadémiáján kezdte, majd 1948-tól a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol Szőnyi, Barcsay, Domanovszky voltak a tanárai. 1951-től Tolna megyében dolgozott rajztanárként. Közben Bogyiszlón képzőművészeti szakkört, színjátszó kört vezetett, néptáncegyüttest szervezett.
A Tolna megyei Mözsön született egyszerű, falusi emberek gyermekeként. Öröksége apai nagyapjától színes mesélőkedve, anyai nagyapjától, amint édesapjától is, az aratás, kaszálás nehéz munkáját folytatta tanúságaik révén. Családjának paraszti létét átszőtte a hagyományok ösztönös vállalása, folytatásukban a mesemondás , a dal, az otthonuk, ruházatuk, viseletük megbecsülése, mind-mind vallanak magukról. Részt vettek falujuk kulturális eseményeinek szervezésében, szerepeltek és továbbadták tapasztalataikat.
Elemi iskolai osztályait falujában járta, majd beíratták a szekszárdi polgári iskolába, eredményei és tanulni vágyása révén. A bajai tanítóképzőben formálódott és került még közelebb, immáron tudatosabban is a képzőművészethez. A városban élénk művészeti élet folyt. A hírneves Képzőművészeti Főiskola volt tanára, Rudnay Gyula is Baján alapította meg festöakadémiáját, amelynek tagja lett Mözsi-Szabó István is. Itt megismerkedett már néhány növendéktársának személyében későbbi barátaival , és életük végéig tartó szeretetük jeleként , ragaszkodásukkal (B. Mikli Ferenc, Udvardi Erzsébet, Szurcsik János és még számos, azóta szintén világhírűvé vált művésztársával).
1948: a művész életében nagy fordulópont. Beiratkozott és felköltözött Budapestre, a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett, ahol először Szőnyi István, majd Domanovszky Endre, Barcsay Jenő formálta öt. Az igazi, a legmélyebb növendék -tanár kapcsolat azonban Rudnay Gyula maradt.
Nemcsak nagyszerű festőművész pályáról kell beszélnünk, de a mindig vágyott pedagógusi tevékenységéről is. Hosszú évtizedek során végezte tanítói munkáját a környező dunántúli falvakban, Decsen a képzőművészeti és a szövőszakkör vezetőjeként ismerkedett meg a népi szőttes kultúrával.
A hagyományos népi szövés iránti érdeklődése során e területet is kiterjedten, elmélyülten oktatta, nevelte nemcsak kisiskolásait, de a felnőttek körében is nagy munkát végzett. A régmúlt hagyományainak e területen való újjáélesztésével és széles körű tudásával a messzibb tájak szövéstechnikájával is (erdélyi festékes szőttesek, a színvilág kutatásával és alkalmazásával) alkotott és tanított. Még saját maga építette szövöszékekkel is adta tovább ismereteit kicsiknek és nagyoknak.
1963-tól 1975-ig a Fóti Gyermekváros képzőművészeti nevelője volt.
1975-től Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ tudományos főmunkatársaként kísérleti szövőműhelyt vezetett nyugdíjazásáig. Művészként sem fordított hátat a tanítói pályának. Festményein az ország legkiszolgáltatottabb, legszegényebb rétegének méltóságát, hagyományait mutatja be.
Szülőföldjétől és annak vidékétől sosem szakadt el. Azok az érzelmek, érzések, amelyek gyermekkorától végigkísérték, festményeiben, grafikáiban és szőtteseiben váltak meghatározó mondanivalóivá. Hol borongósan, hol ünnepi lélekkel észrevéve a csodákat, amelyekkel belelátott a napi élet dolgaiba, megszűrve mély intellektusával, költészettel telve, ihlettel telített alkotásokra ösztönzi elejétől fogva napjainkig is művészetét. A nehéz paraszti munka balladai magasságokba emelkedett képein, szűkszavúan, mégis kiteljesedetten és összefoglalóan ábrázolta a múltban és a napjainkig is élő, őt körülvevő létet.
A városi életből leginkább főiskolás korát idézik nagy kompozíciói, amelyek tiszteletadásképpen testesülnek meg régebbi és újabb képein (Önarckép köszönettel, Ikonosztáz stb). Emlékei gyermekéveiből és tanítói évtizedeiből mindvégig ihlető erőt adnak képei megformálásával, akár nagyszabású ünnepeket örökít meg (Betlehem, Lakodalom, Disznóvágás), akár a hétköznapok jelenetei tűnnek fel képein: falusi behavazott utcácskák, lovas szánkó, búcsú, vásár. A nehéz paraszti munka kiemelt fontossággal bír ábrázolásai között: a szántás, aratás, betakarítás, vagy egy-egy rövid pihenő a földeken, mind szent áhítattal formálódik alkotásain . Szülei önarcképéből a nehéz, de küzdelmesen is szép élet barázdái rajzolódnak vonásaikon.
Barátaival (Szurcsik, Vecsési , Bazsonyi, Csohány, Fejér Csaba stb) együtt állított és állít ki a hírneves, hosszú idő óta évente megrendezett hódmezővásárhelyi Őszi tárlatokon. Műveik között az ő alkotásai szervesen egybehangzó mívességgel, értékmérően mutatkoznak be évről évre.
„Vigyázó tornyok” című sorozatát a letűnt román önkényuralom falurombolási terveinek hatására készítette, amelyből rendhagyó történelemórával kísért vándorkiállítás vált.
Önarcképei különös helyet foglalnak el festészetében: remek karakterérzékével nemcsak a külső jegyeket formálja meg elhitető erővel, de mélyenszántó, belső lényét is láttatja a személyiségnek. A szemek lelket tükröző megörökítésével megrázó élményt nyújtanak befogadóinak. Színvilága a barnák, kékek, zöldek, a világító fehérek mind jelentést hordoznak, visszautalva a természet pompás látványára.
A festés mellett a székely festékes-szőnyeg hagyományainak kutatója, szövőszékek és keretek korszerűsítője, a falusi közösségek felélesztője, önálló irodalmi estek előadója is volt. Számos hazai és külföldi kiállításon mutatták be munkáit.
Művészi életútját összegző Testamentum című tárlata legutóbb Győrben, Fóton, Baján és Szekszárdon volt látható.
Mesélőkedvét, jóízű írásait, versben és prózában előtörő gazdag lelkiségét remek előadó képességével párosítja.
Nagy sikerek kísérték pályáján: kiállításai a jeles barátok írásaiban, közreműködésükkel, akik mind mély elismeréssel adóztak és adóznak művészetének (Féja Géza, Szabó Pál, Nemeskürty István, Andrásfalvy Bertalan, Salamon Nándor, Supka Magdolna, László Gyula stb). helyiek elismerésekkel sem fukarkodtak. Legutóbb 2014-ben a Tolna megyei Príma-díj kitüntetettje, előtte a Babits-plakett, a Tolna Megyei Művészetért, a Tolna városért díja, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói-díj és a Magyar Kultúra Lovagjaként tisztelt alkotóként tartják számon. Munkásságáért Tolna Városért Kitüntető Díjban, Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjban részesült, illetve megkapta A Magyar Kultúra Lovagja elismerést.
A művészetről így vall: – Számomra a művészet magatartásforma, ha úgy tetszik, szolgálat.