Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Nagydorogi református templom

A református templom védett műemléki érték, az 1720-ban emelt imaház helyén épült az 1733-ban már romos, középkori templom köveinek felhasználásával. A templom nyugati homlokzata elé épült tornyát 1788-ban építették meg az utcai bejárattal és a toronyórával együtt.

Post Thumb

Széchényi-kastély

Műemlék jellegű kastélyépület, amely 1891-ben épült. Gróf Széchényi Sándor építtette Tolna megye főispánjaként. A falu központjában két templom között, a főútvonal mentén található. Hatalmas zöldövezet veszi körül, amely mára sportlétesítmények, szabadidőpark helye lett. Itt található a víztorony, a tájház és egy tanösvény is.

Post Thumb

GRÓF SZÉCHÉNYI SÁNDOR MUNKÁSSÁGA

Széchényi Sándor több mint 21 évig töltötte be Tolna vármegye főispáni tisztét. Tevékenységét elismerve Ferenc József 1906-ban a főrendi ház alelnökévé nevezte ki. Széchényi Sándor rangját, jelentős vagyonát és tudását kihasználva országos hírnévre tett szert. Munkássága megyei szinten is példaértékű.

Post Thumb

Gebauer freskó

A nagy értékű freskót 1943-ban Gebauer Ernő festőművész készítette 3000 pengőért. A főoltárképet özv. Varga Józsefné 4000 pengős adományából fedezték – melynek monumentalitását az is jelzi, hogy november 3-tól december 12-ig tartott a festés. A monumentális főoltárkép a templom keleti apszis falán található, magassága 5,6 m, szélessége 5,9 m.

Post Thumb

Stockinger Artúr munkásságára és hagyatékára épülő Kalap és Sipka Múzeum

Stockinger Artúr egyre bővülő fejfedőgyűjteményét eleinte csak a látogatói ismerhették meg. A falu népének azonban egyáltalán nem volt ismeretlen a gyűjtemény, mert Artúr atya rendszeresen hordta a kalapokat: gyakran így ment ügyeit intézni vagy csak egyszerűen sétálni. Ebben nem valami különcködés vezette, hanem az ismeretterjesztés, a tanítás vágya, és az, hogy egy szűkebb közösségben élők is megismerhessék távoli népek kultúráját.