A fazekas mester 1911-ben jött a napvilágra, és 1966-ban távozott az élők sorából. Ősei öt nemzedéken keresztül fazekasok voltak, így apja mellett tanulhatta ki a mesterséget. Sárközi stílusban alkotta a kerámiáit, sorozatban gyártotta a bokályokat, a tálakat és a korsókat. Komoly energiát fordított népi életképek agyagba formálására, a falusi ember alakja is foglalkoztatta a fantáziáját.
Korongolt figuráival sorban örökítette meg többek között a szekszárdi szőlőhegy szüretelőit, a libát tömő asszonyt, az egybegyűlt vidám társaságot mulattató zenészeket. Alakjai nagy részének megfogalmazásában jelentős szerepet kapott az egészséges népi humor is. Egyik alapító tagja lett a budapesti Népművészek Háziipari Szövetkezetének. A Népművészet Mestere kitüntető díjat kiemelkedő fazekas tudásának elismeréseképpen 1958-ban ítélték oda a számára.