Ez a templom Közép-Európa legnagyobb egyhajós római katolikus temploma. Szekszárd korábbi temploma 1794. augusztus 7-én egy hatalmas tűzvészben odaveszett. Az újonnan emelt épületet 1802 és 1805 között építették barokk stílusban. Tornyát tűz miatt 1925-ben átépítették. Az 1988-as és az 1994-es évek között zajlott a felújítása, valamint a falképek restaurálása. A legutóbbi esztendőkben ez megismétlődött.
Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságának döntésével a „Sárköz népművészete: szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet” a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe került.
A templom 1792-ben, késő barokk stílusban épült. Felépítését II. József türelmi rendelete tette lehetővé, amely engedélyezte a nem katolikusok számára is a szabad vallásgyakorlást, templomok építését.
Őcsényben látta meg a napvilágot 1891. január 6-án, de életpályája a kisebb Sárpilishez kötötte, 1974. március 10-én ott is halt meg. Az 1946-ban megalakult Sárpilisi Népi Együttesnek egyik alapító tagja volt. Országos ismertséget szerzett több mint félévszázados táncos tevékenységével.