Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

Római katolikus plébánia

A város főterének adott oldalát zártsorú beépítés képezi. Ebbe illeszkedik bele a jelenlegi formáját véglegesen a 19. század közepére romantikus stílusban elnyerő plébániaépület.

Post Thumb

Református templom

Az 1780-as évek elejétől épült klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban az utcavonalon szabadon álló egyhajós templom, mely 1811. novemberében készült el. Az előcsarnokát az 1822-es esztendőben építették hozzá. 2005-től került sor teljes külső felújítására.

Post Thumb

Római katolikus templom

Az 1824-es esztendőben építették fel klasszicista stílusban, a janyai várrom köveinek felhasználásával, az 1749-ben emelt és Szent Mihály arkangyalnak szentelt kápolna helyén.

Post Thumb

Református templom

Az 1700-as évek közepén a református hívek által emelt sártemplomot a zombai katolikusok felgyújtották, és az leégett. Az új kőépületet 1787 és 1789 között építették klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban, ekkor még torony nélkül. 1837-ben megnagyobbították, ekkor épült a tornya is. Toronysisakot 1890-ben kapott.