A legnagyobb területű borvidék a Pannon Borrégión belül a Tolna nevét viselő, talán mégis kevesebben ismerik. A borvidék ugyanis csak bő másfél évtizedes hagyományra tekint vissza, noha a szőlőművelés és a borkészítés hagyományai a római korig visszanyúlnak.
A márc egy mesterséges adalékanyagoktól teljesen mentes szörp, amelyet mézből és cukorból készítenek. Évszázadokon keresztül kedvelt üdítőital volt, a mézeskalácsosok készítették, árulták. Ez a méhészeti melléktermék korábban olyan ismert volt, hogy akadt város, amelynek a méhészei ebben fizették az adót. A márc hagyománya napjainkban újjáéledt Tolna megye székhelyén.
A siller bor nem egy szőlőfajtára utal, nincs olyan, hogy siller szőlő. A bor se nem rozé, se nem vörös. A szó pontosban egy színtartományt jelent, ami sötét-rózsaszín. Több száz éves múltra tekint vissza, akkoriban vegyes szüreteléssel szedték, egy puttonyba szedve a vörös és a fehér szőlőt is. A mai siller bor másutt csakis kékszőlőből készülhet, kivéve a paksi sillert, amelynél a hagyományőrzés érdekében engedett a régi recept szerinti siller készítése.
1856-ban az ország öt borvidékének egyikeként tartották számon a szekszárdit. A Szekszárdi dombság szélén, a dombság és a Sárköz találkozásánál fekszik. A szőlőtermesztésre alkalmas terület nagysága közel hatezer hektár, ennek jelenleg valamivel kevesebb mint a felén termesztenek szőlőt.
A bikavér több vörösborszőlő-fajta háziasított borából készült borkülönlegesség. A fantázia név a vérvörös színét és a bika által jelképezett vad természeti erő képzetét egyesíti. Legendáját az is táplálja, hogy a bor születésének helyét, időpontját, készítésének eredeti módját homály fedi, a dicsőségért sokáig vetekedett két város: Eger és Szekszárd. Az elnevezés szekszárdi eredetét sokan a Bika - mai napig létező - dűlőnévből származtatják, mely már XI. századi írásos emlékeinkben feltűnik.
