1856-ban az ország öt borvidékének egyikeként tartották számon a szekszárdit. A Szekszárdi dombság szélén, a dombság és a Sárköz találkozásánál fekszik. A szőlőtermesztésre alkalmas terület nagysága közel hatezer hektár, ennek jelenleg valamivel kevesebb mint a felén termesztenek szőlőt.
A bikavér több vörösborszőlő-fajta háziasított borából készült borkülönlegesség. A fantázia név a vérvörös színét és a bika által jelképezett vad természeti erő képzetét egyesíti. Legendáját az is táplálja, hogy a bor születésének helyét, időpontját, készítésének eredeti módját homály fedi, a dicsőségért sokáig vetekedett két város: Eger és Szekszárd. Az elnevezés szekszárdi eredetét sokan a Bika - mai napig létező - dűlőnévből származtatják, mely már XI. századi írásos emlékeinkben feltűnik.
A Szekszárdi Borvidékhez tipikusan kötődő, attól nem elválasztható szőlőfajta, mely így egyedi helyi értéknek tekinthető. Az ebből készült borok szintén nevében is kötődnek a városhoz, annak markáns arculati elemét adva. Ennek oka, hogy ezen fajta a helyi talajadottságok és mikroklíma mellett nyújtja a legjobb minőséget.
A kékfrankos szőlőfajta, amelyből tipikusan savhangsúlyos, gyümölcsös, tanninban közepesen gazdag, fűszeres karakterű száraz vörösborokat készítenek. A Kékfrankos a Szekszárdi Borvidék egyik legelterjedtebb tájfajtája.
