Az 1700-as évek közepén a református hívek által emelt sártemplomot a zombai katolikusok felgyújtották, és az leégett. Az új kőépületet 1787 és 1789 között építették klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban, ekkor még torony nélkül. 1837-ben megnagyobbították, ekkor épült a tornya is. Toronysisakot 1890-ben kapott.
A török kiűzése után a Medina szomszédságában fekvő Kápolnapuszta földbirtokos családja határozta el kápolna építését. A Kisboldogasszonyról elnevezett barokk stílusú épületet a 18. század második felében emelték, a 19. század első felében megnagyobbították.
Az Apponyi-család 1840 körül szerezte meg Kápolnapusztát, ekkor építtette a kúriát, amelyet klasszicista stílusban emeltek. Az 1930-as években a déli és az északi oldalon egy-egy szimmetrikus, keskenyebb, manzárdtetős toldalékkal kibővítették, és ekkor a homlokzatait is megváltoztatták.
Medina Tolna megye egyetlen olyan települése, ahol szerb kisebbség él.
Ma 36 szerb nemzetiségű él a községben, de anyanyelvüket, vallásukat, kultúrájukat és hagyományaikat ma is ápolják, ők a szerb hagyományok őrzői. Fontos számukra a vallási események anyanyelven történő művelése, gyermekeik számára való átadása, közös átélése. Vallásuk gyakorlásához elengedhetetlen a templom épülete.
Épített környezet
a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntar