Molnár M. György festőművész munkássága

Molnár M. György festőművész munkássága
Életpályája egybefonódott Tolna városával. Faddon és Tolnán tanított, később megyei képzőművészeti előadóként, felügyelőként dolgozott. A 60-as, 70-es években szervezője volt a Paksi és a Dunaföldvári Művésztelepnek. Képei főleg dunántúli tájakat, falu- és városrészleteket idéznek fel lendületes festésmóddal, a gouache anyaghatásainak érzékeny és változatos alkalmazásával. Kiegyensúlyozott kompozíció, érzékeny és változatos színvilág, a látvány erejét őrző-közvetítő megjelenítés jellemzi.

Molnár Mózsi György 1932. április 21-én született Faddon. A pécsi cisztercieknél tanult, majd a szekszárdi Garay Gimnáziumban érettségizett. 1954-ben elvégezte a pécsi Pedagógiai Főiskola rajz-földrajz szakát, tanárai Gádor Emil, Soltra Elemér voltak. Példaképe Szőnyi István.

Faddon és Tolnán tanított, később megyei képzőművészeti előadóként, felügyelőként dolgozott. 1992-ben a tolnai I. számú Általános Iskolából ment nyugdíjba. Pályája során mindig fontosnak tartotta a gyerekekkel történő foglalkozást, a tehetséggondozást, emellett jelentős alkotói életművet hozott létre.

Sok-sok volt tolnai diák vallja őt példaképének, tanárának. Amikor nem itt tanított, akkor is ezer szállal kötődött a városhoz. Életének minden jelentősebb pontján bemutatta alkotásait a város érdeklődő közönségének, a Fonó Galériában, a Művelődési Házban, a Tolnai Galériában, Tolna testvérvárosaiban. Pedagógiai és képzőművészeti munkássága elismeréseként két alkalommal kapta meg a Szocialista kultúráért kitüntetést, Baranya megye, Győr, és Szekszárd alkotói díját érdemelte ki, valamint a Tolna Megyei Művészetért plakettet és a Babits-díjat.


Jelentősebb egyéni és csoportos kiállításai:

Fadd (1960, 1984, 2004),

Keszthely (1964),

Szekszárd (1971-től sok alkalommal, több helyszínen,

2008 (életmű kiállítás),

Dombóvár (1971),

Pécs (1972),

Győr (1972-től több alkalommal),

Budapest (1972, 1974, 1990, 1997),

Mosonmagyaróvár (1977),

Simontornya, Vár (1979),

Tamási (1981, 2004),

Tolna (1982, 1995, 2004),

Kölesd (1982, 1999),

Gyönk (1990),

Dunaföldvár (1996),

Hódmezővásárhely (1997),

Hatvan (1999),

Cegléd (2001),

Kalocsa (2004),

Párizs/Bezons (1973, 1976, 1991),

Németország / Nemzetközi Symposion (1975),

Szovjetunió / Moszkva, Tambov (1977),

Németország / Stutensee (2004)


Díjai, elismerései:

Szocialista kultúráért (1956, 1974),

Baranya megye díja (1977),

Győr alkotói díja (1975),

Szekszárd alkotói díja (1977),

Tolna Megyei Művészetért plakett (2001),

Babits-díj (2004),

Fadd díszpolgára (2009)


További információk:

https://artportal.hu/lexikon-muvesz/molnar-m-gyorgy-5627/

https://www.kieselbach.hu/muvesz/molnar-m-gyorgy-molnar-mozsi-gyorgy3694 https://budapestaukcio.hu/molnar-m-gyorgy/festo

http://www.magyarvagyok.hu/ galeria/hiressegek/1 0321-Molnar- M-G yorgy/ https://www.teol.hu/ cimke/molnar-m-gyorgy/

https://szakertes.com/molnar-m-gyorgy/festo https://www.terrorhazafoto.hu/stock-photo/thmbj 1 0915-molnar-m-gyrgy- festmvesz-szekszardon-az-1970as-evekben-12266.html

https://www.facebook.com/tolnatajtv/posts/2599958183585841/

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesekertekei!Tolna/pages/infrastruktura.htm