Református templom

A török hódítás idején a település római katolikus lelkészei elmenekültek, ennek következtében a nép lelki gondozását református prédikátorok vették magukra.

Simontornya fontos török központ, egy nagyobb területű szandzsákság székhelye lett. A török vezetés engedte rendes keresztyén egyház működését. A magyar lakosság akkor már mind egyhitű, vagyis Kálvin követője volt. Első, a mainál jóval korábban épült templomuk az idők során teljesen lepusztult, eltűnt. Mária Terézia csak a reformátusság hosszas kérlelésére járult hozzá új templom emeléséhez, de csak a városmagon kívülre eső területen. A templom 1768-ra állt, 1893-ban kupolás formájú tornyát átépítették a mai karcsú alakúra. A 18. században épült templomot helyi műemléki védelem alá helyezték, mert egyháztörténeti és művészettörténeti szempontból is értéket képvisel. Legutóbbi felújítására 2066-ban kerítettek sort, azóta újra teljes szépségét mutatja.