Túrmezei Erzsébet műfordítói, költői munkássága

Túrmezei Erzsébet 1912 február 14-én született Tamásiban. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte majd a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen magyar-német szakos tanári diplomát szerzett.

1941-től evangélikus diakonisszaként szolgált, amelyet a kommunista diktatúra idején feloszlattak a többi renddel együtt. Hosszú ideig Balassagyarmaton szeretetotthonban szolgált. Az Evangélikus Diakonissza Egyesület 1990. évi újra indulása után annak első főnökasszonya lett haláláig – 2000. május 22-én hunyt el.. A Balassagyarmat, Budapest Józsefváros és Csömör díszpolgára.

Már 6 évesen verseket írt, legkorábbi művei a Fénysugár és a Kisharang c. lapokban jelentek meg. Első verseskötetei már diakonissza szolgálata idején kerültek kiadásra: Ének földrengéskor (1941),Reméljetek velem (1946).

Verseit a kommunizmus idején kézírással másolták, majd az 1970-es évektől jelenhettek meg ismét verseskötetei: Így leszel áldás (1970), Emberré lettél, hogy ember legyél (1979), Most élni küldetés (1984), Ádventtől adventig (1987), Ragyogjatok szép csillagok (1994), Csodát virágzik a jelen (1995) Őszből tavaszba (1997,) Vonat nem állt meg (1997), Megtaláltam (2003).

Művei a FÉBÉ gondozásában jelentek meg. A magyar nyelvű vallási irodalom országos, sőt határon túl is ismert személyisége felekezeti hovatartozástól függetlenül. Finn, német és angol fordításban jelentek meg versei, ő maga is írt egy német nyelvű verseskötetet és magyarra is fordított ezen nyelvekről.

Prózai írásaival együtt a kétezres években 5 kötetben jelentek meg Túrmezei Erzsébet összegyűjtött művei. Kiemelkedő alakja az evangélikus egyház 20. századi történetének. Versei, műfordításai, énekszövegei révén – az evangélikus énekeskönyv több mint 100 énekének szerzője - emlékezete ma is él.

Munkásságáról születésének 100. évfordulójára emlékkönyvek jelentek meg: Keveházi László: Így leszel áldás – Túrmezei Erzsébet élete és szolgálata (2012), Ancilla Domini – Túrmezei Erzsébet emlékkönyv (2012)

A BIRODALMAM

Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek!

Ha bejárhatnám a határidat!

- Neki indulok s olyan szövevényes... a folyamain nincsenek hidak.

- Ha ismernélek, s tudnám, mihez kezdjek!

Mélységeidből titkok integetnek.

Lélek, én lelkem, mért vagy nyughatatlan?

Megfélemlítőn zúgsz, morajlasz folyvást.

S én idegenül önbirodalmamban,

remegve tartom kezemben a kormányt.

Koldus királyod, mit tegyek veled?

Merre keressek segítő kezet?

Lélek, én lelkem, hol van az a Mester,

Ki téged ismer, minden titkodat?

Aki zúgó folyamaidon által

hidat fénylő szivárványból vonat...

Ó, jöjjön, akár zúgó harsonával,

akár simogatóan, csendesen:

én koronámat lábához teszem.