Lázár Ervin írói munkássága

Lázár Ervin személyében egy olyan embert ismerhetünk meg, akinek a nyelvezete utánozhatatlan, vicces, egyben zseniális is. Megtanítja a gyermekeket az élet apró dolgaira. Mesevilágában a leggonoszabb karakterek is szerethetővé válnak. Meséiben, ha valami rossz dolog történik, ő ott is tanulságra vezeti rá a gyermekeket. Karakterei rendkívül színesek, sok minden tanulható tőlük. Történetei közel állnak a gyermekek fantáziavilágához, meséi megérintik a szíveket.

Lázár Ervin 1936 május 5-én született Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. Édesapját Lázár Istvánnak, édesanyját Pentz Etelkának hívták. Gyermekkorát 1951-ig a Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán töltötte családjával. Felső-Rácegrespusztán, majd Sárszentlőrincen járt általános iskolába. 1950 szeptemberétől a Garay János Gimnázium tanulója lett, ahova édesapja származása miatt nehezen jutott be. Egy élsportoló rokonuk segítségével vették fel. Családjuk nagyon elszegényedett az 1945-ös földosztás miatt, majd édesapja származása és egykori uradalmi ügyintézői állása miatt kiteszik őket a szolgálati lakásból. Tüskéspusztára költöztek. Lázár Ervin 1954-ben az érettségi után a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészkarán folytatja tanulmányait.

Mivel 1959. február l -jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát. A Digitális Irodalmi Akadémia tagjaként gyermek és ifjúsági irodalommal foglalkozott.

1959-től 1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1964. január l -je és 1965. március 15-e között a Dunántúli Napló s egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött: az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, ahol 1971. április 30-ig állt alkalmazásban. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba.

1989-ben - a lap első számának megjelenéséig - az Ú] Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október l -jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9- ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992.január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992.január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője. Hatvanévesen ment nyugdíjba.

Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének , ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, sokáig választmányi tag volt. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét - bevallottan - onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató" (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.

Első műve „A kisfiú meg az oroszlánok” címmel 1964-ben született meg. Legismertebb művei voltak még a „Hétfejű Tündér”, amit 1973-ban írt, valamint a „Négyszögletű kerekerdő”, amit 1985-ben alkotott. Gyermekkori élményei adnak ihletet műveinek témáihoz, melyet játékossággal, humorral, iróniával, életbölcsességgel, kreativitással gazdagít. Meséit jellegzetes hangon szólaltatja meg, mely által a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek.

Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült - amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért - amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt - a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen­ diplomával tüntette ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat -később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.

A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték­ pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték - 1990 pályázat szerzői díját.

Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre - amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz -meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

A bábjáték műfajához is vonzódott (1992-93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel - a szülőföld, a puszta hangulatát idéző - új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként". Zsófia lánya olasz-angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, Fruzsina lányuk magyar-földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk jogász.

Alsórácegresből egyetlen fa kivételével semmi sem maradt, de a turisták szívesen látogatják ezt a magányos fát, amely a „Négyszögletű Kerek Erdő” című legismertebb művének az ötletadója volt. Több mint 40 kötete jelent meg, közülük több idegen nyelven is. Emlékháza Sárszentlőrincen található, ahol az íróról készült fotók, pályatársai grafikái, illusztrációi valamint személyes tárgyai közül íróasztala, írógépe és jellegzetes ruhadarabjai idézik fel az alakját. Több irodalmi díjban is részesült: József Attila díj 1974-ben, Kossuth díj 1996-ban, Prima Primissima díj 2005-ben. 2006 december 22-én halt meg Budapesten.

A Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2018-ban Lázár Ervin írói munkásságát kiemelt megyei értéknek, azaz Tolnaikumnak minősítette.