A Lengyeli kultúra a kőkor és a rézkor határán tényleges elterjedési területén is túlmutatóan meghatározó hatással volt egész Közép-Európa őskori történelmének alakulására, így régészeti anyagának feltárása, elkülönítése az egyetemes kulturális örökségnek is egy nagyon fontos része.
A Dunántúl jelentős részén a késő neolitikum végét és a kora rézkor elejét meghatározó Lengyeli kultúrát Wosinsky Mór az általa 1882-től feltárt őskori temető sírjaiban és a hozzá tartozó településen talált leletek alapján különítette el és nevezte el a közeli Lengyel községről, ahol a terület birtokosa, gróf Apponyi Sándor kastélya is állt. A lelőhely felfedezése egy véletlennek köszönhető, mint azt a tudós pap leírja életrajzában: „…Gróf Apponyi Sándorral egy sétakocsikázást téve nagy kiterjedésű lengyeli erdejében, egy ősi földvárnak nyomait pillantottam meg, s nagy örömmel figyelmeztettem erre a grófot…Nézetem beigazolására engedélyt kértem a gróftól mint a föld tulajdonosától próbaásatás végzésére, s miután néhány napi ásatás végzése után számos érdekes lelettel kétségtelenül beigazolhattam állításomat, a gróf nemcsak teljhatalmat engedett e területre, hanem az ásatásokkal felmerült összes költséget is magára vállalta.”
A tudós pap feltárásai során hamar felismerte, hogy egy olyan régészeti kultúra emlékeire bukkant, amelynek addig nem ismerték leleteit. Wosinsky Mór megfigyelései alapján az alvó helyzetben eltemetett, úgynevezett zsugorított helyzetű temetkezésekre, a gyakran vörös és sárga színűre festett kerámiákra hívta fel a figyelmet. Nagy jelentőséget tulajdonított a nagy méretű, méhkas alakú beásásoknak is, amelyek betöltéséből szintén jelentős mennyiségű kerámia került elő. Romantikus elképzelésével szemben ma már tudjuk, hogy ezek nem házak, hanem tárolóvermek voltak, amelyeket később a települési hulladék eltüntetésére is felhasználtak, így került oda a cserepekkel, csontokkal vegyes konyhahulladék. Ma már a kutatás számára egyértelmű, hogy a kőkor és rézkor közötti átmenet idején, majdnem az egész Kr. e. V. évezredben a Lengyeli kultúra népessége jelentős szerepet játszott a szellemi és anyagi javaknak a Délkelet- és Közép-Európa közötti közvetítésében, így a közvetlen elterjedési területén túl is jelentős hatással volt egész Közép-Európa késő neolitikus és kora rézkori kultúráinak formálódásában, egyetemes őstörténeti jelentősége is éppen ebben áll. A Szlovákián át Lengyelországig terjedő területet elfoglaló kultúra értelmezése, időrendje, belső felosztása az egyes országok kutatásában, de még egyes kutatók szerint is eltérő. Cseh-morva területeken például a hasonló leleteket Jaroslav Palliardi feltárásai alapján morva festett kerámiának nevezte el. A változó elnevezésektől függetlenül mindenütt a Lengyeli kultúra meghatározó formai jegyei közé tartoznak a festett-, és ritkábban a vésett díszítés, magas csőtalpon álló lapos tálak, a kettőskúpos testű, tölcséres peremű edényeken a perem illetve a hasvonal alatt ugyancsak gyakran megfigyelhető négy kis bütyök.
Wosinsky Mór nemzetközi jelentőségű úttörő kutatásait a Dunántúlon számos további feltárás követte (Zengővárkony: Dombay János; Aszód: Kalicz Nándor; Csabdi: Antoni Judit; Mórágy: Zalai-Gaál István; Sé: Károlyi Mária stb. amely kört az utóbbi évek autópályás feltárásai tovább bővítettek), azonban a Lengyeli kultúra időrendjére, temetkezési szokásaira, leleteire vonatkozó legfontosabb megállapításai még a 21. században is szinte változatlan formában elfogadottak.
A Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2022-ben a Lengyeli kultúra régészeti értékét kiemelt megyei értéknek, azaz Tolnaikumnak minősítette.
Bibliográfia:
- Wosinsky Mór: Leletek a lengyeli őskori telepről. I-II. Budapest, 1885-1890.
- Wosinsky Mór: Das praehistorische Schanzwerk von Lengyel, seine Erbauer und Bewohner. I-III. Budapest, 1888-1891.
- Wosinsky Mór: Tolnavármegye az őskortól a honfoglalásig. Budapest, I-II., 1896.
- P. Barna Judit: A lengyeli kultúra kialakulása a DNy-Dunántúlon. Budapest, 2011
