Az Alsó-Duna ártéren eddig három, világrekord trófeájú szarvasbika is terítékre került. Az 1891-ben a 243,89 nemzetközi pontra értékelt “Szálkai bikáról” (amely a Montenouvo herceg birtokáról váltott ki a szálkai gazdák által bérelt területre, s ott lőtte meg Reinspach János) azt tartják, hogy a Gemenci erdőből vándorolt át. A másik híresség az 1946-ban D. Stefanovic erdész által elejtett, 248,55 pontos “Kazuki bika”, melynek elejtési helye ma Szerbiához tartozik, ezért a trófeáját nem a jelenlegi Magyarország területén őrzik. A harmadik Bleier József karapancsai fővadász nevéhez kötődő 271,01 pontos, 1986-ban lőtt “Karapancsai bika”.
Mindhárom trófea Gemenc hírnevét öregbíti. A világrekord trófeákat az ország nemzeti kincsként őrzi, a szerencsés elejtő csak a hiteles másolatot viheti haza. Az eredeti, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó vadászati kiállításán kerül bemutatásra. Az úgynevezett “nagyvadas” teremben vannak kiállítva a díjazott trófeák, melyek között kiemelt helyet foglalnak el a különböző hazai vadfajok – szarvas, dám, őz – világrekord trófeái. E különösen becses, kiemelkedő muzeális értéket képviselő trófeákat évről évre jelentős számú hazai és külföldi szakember, valamint általános érdeklődésű múzeumlátogató tekinti meg.
Gemencen a szarvasbőgés kezdete jelenti az ősz érkezését. Augusztus utolsó napjaitól október elejéig tart a gímszarvasok násza. A szeptember elején kezdődő vadászati szezon miatt ilyenkor korlátozottan látogatható az erdő, de a Keselyűsből és Pörbölyrői induló szarvasbőgés hallgató túrák résztvevői lehetőséget kapnak arra, hogy megtapasztalják a bikák hangjától zengő erdő különleges hangulatát.
A gemenci gímszarvast, mint a vadászati turizmushoz kapcsolódó idegenforgalmi látványosságot a Hungarikum Bizottság 2017. december 6-án felvette a kiemelkedő nemzeti értékek közé.
Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság
7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
A Tolna Vármegyei Értéktár honlapja az Agrárminisztérium pályázati forrásából, a Hungarikum Bizottság támogatásával jött létre.