A medinai szerbek 1720-ban Szent Lázárnak szenteltek templomot, mely faépítésű volt.
A Szent Lélek eljövetelének szentelt templom 1856-ban készült el, a hívek adományaiból csaknem harminc éven át épült az eredeti faépítésű templom köré. Az építkezés alatt a fatemplom végig üzemelt, miközben köré építették az új kőtemplomot. Csak az új elkészülte után bontották ki a régit és rendezték be az újat.
Téglaépítésű, kelet-nyugati tájolású egyhajós épület. Tornya a nyugati főkapu felett helyezkedik el, itt található a karzat is. Alatta van a női tér és a kőből faragott keresztelőkút is, amit egy mellvéd választ el a férfiak tartózkodására szolgáló résztől. Itt helyezkedik el a déli oldalkapu, a püspöki trón, a diakónusi szék, valamint a templom legszentebb terét, az oltárt a hajótól elválasztó ikonosztáz. Az ikonosztázt harmincöt kép alkotja. Tematikájuk szerint evangéliumi történetek, ünnepek, apostolok, golgota kereszt. A festmények feltehetően a felépítménynél sokkal korábbiak, és eredetileg valószínűsíthetően más templom ikonosztáza számára készülhettek. A belső bútorzat eredeti, 1856-os évből való.
A provinciális klasszicista stílusban épült szerb templom nem csupán műemlék, hiszen a görögkeleti vallási hagyományok ma is elevenen élnek a faluban. A medinai szerbek pünkösdkor tartják a templom búcsúját.
A torony 1987-ben kapott vörösréz burkolatot.
A templom külsővakolása, festése 1992-ben valósult meg.
Belső felújítása 2001-ben, restaurálása 2003-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium által kiírt pályázaton nyert pénzből lett elvégezve.
Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság
7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
A Tolna Vármegyei Értéktár honlapja az Agrárminisztérium pályázati forrásából, a Hungarikum Bizottság támogatásával jött létre.