Görögkeleti templom

Görögkeleti templom
A Szentlélek eljöveteléről nevezett templomot klasszicizáló késő barokk (copf) stílusban 1788-ban emelték. A környéken 1718 után letelepülő görög közösség építette magának.

A külsejét a 2000-es esztendőben felújították. Az egyhajós épület a helyét adó kiteresedésben az utca vonalától beljebb szabadon áll. Délnyugati homlokzata kapta a tornyát 1828-ban. Kőkerítésének egy szakaszát újjáépítették, kis- és nagykapu nyílik rajta, sírkövet falaztak bele. A torony homlokzatán annak tengelyében a kaput vörös mészkő keret foglalja körbe, fölötte kereszttel ékes zárókő látható. A fal mellé állítva további sírkövek is találhatóak. A hajót csehsüveg boltozat fedi, a szentély fiókos félkupolával borított. Berendezését és ikonosztázionját ugyan restaurálták, de még nem kerültek vissza a helyükre. A templom évtizedek óta használaton kívülre került. Esetenként kulturális helyszínként szolgált.

Galéria