Munkássága szerves egészet képez; számtalan installáció, egyéni kiállítás, performance kötődik a nevéhez; Magasles című sorozata egyedülálló gyöngyszeme a magyar képzőművészetnek.
Halász Károly 1946-ban született Pakson. A Pécsi Művészeti Középiskolában festészet - díszítőfestő szakon érettségizett 1965-ben. Már az 1970-es évektől kezdve folyamatosan jelen volt különböző kiállításaival; improvizatív, kísérletező jellegű tevékenysége hamar felkeltette a szakma érdeklődését.
1979-ben (Paksra, szülővárosába visszaköltözését követően) megalapította a Paksi Műhelyt, benne a Paksi Fiatal Alkotók Körét, és a VIZUális Kísérleti Alkotótelepet. 1984-ben Perneczky Géza támogatásával került Kölnbe ösztöndíjasként. 1986-ban és 1997-ben is elnyerte a Soros Alapítvány ösztöndíját, több tanulmányúton is részt vett Rómában, Koppenhágában, Grazban. Paks városában működve számos intézményt, alkotói kört hozott létre (Paksi Műhely, Fiatal Alkotók Köre, Paksi VIZUális Kísérleti Alkotótelep, Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep, Paksi Képtár Egyesület, Hopp-Halász Alapítvány A Kortárs Művészetért).
Nevéhez fűződik a Paksi Képtár létrehozása Szabó Júlia, Hegyi Lóránd, Romváry Ferenc szakmai támogatásával, és a Paksi Fiatal Alkotók Köre segítségével (1990-91.). Az intézményt tíz éven át vezette. Számos tanulmány, képzőművészeti írás foglalkozott művészetével.
2006-ban munkásságát Munkácsy Mihály-díjjal jutalmazták.
2011 őszen Pécsett, a Zsolnay Galériában tisztelői életmű-kiállítást rendeztek számára.
Munkássága szerves egészet képez; számtalan installáció, egyéni kiállítás, performance kötődik a nevéhez; Magasles című sorozata egyedülálló gyöngyszeme a magyar képzőművészetnek.
Ösztöndíjak:
1972. Dokumenta S. Kassel, Köln, Düsseldorf, Essen, München, Bazel, Zürich
1976. Köln, Amsterdam, Antwerpen, Párizs, Basel
1978. Köln, Kölnischer Kunstrverein - Perneczky Géza
Berlin, Düsseldorf, Amsterdam, Videoheads - de Appel
1983. Roma-Cagliari, Graz-Wien, Malerwochen
1984. Perneczky Géza ösztöndíja, Köln Düsseldorf Amsterdam, Mönchengladbach
1986. A Soros Alapítvány ösztöndíja
1990. Koppenhágai tanulmányút
1990. Róma-Palermo, Római Magyar Akadémia, a Kulturális Minisztérium ösztöndíja
1997. Soros Alapítvány, Alkotói ösztöndíj
1990-től Rendszeres kapcsolattartás a Bresciai Fiatal Képzőművészek csoportjával
Tanulmányutak:
Brescia, Milanó, Firenze, Bologna, Velence, Bolzano, Nizza, Montpellier, Arles, Róma
Képzőművészeti, közművelődési szakmai tevékenység:
1968-1979. Pécsi Műhely, közös műterem-műhely lehetőségek
1974-1979. Pécs, Janus Pannonius Múzeum, kiállítás rendező - grafikus
1979-2001. Paksi Városi Művelődési Központ művészeti előadó. Kiállítások szervezése, képzőművész csoportok vezetése. Képzőművészeti oktatás és művészeti, közművelődési feladatok, programok szervezése, lebonyolítása. Alkotótelepek szervezése és lebonyolítása.
1979. Paksi Műhely, Fiatal Alkotók Köre, paksi képzőművész csoportok alapítása
1980. A Paksi Vizuális Kísérleti Alkotótelep megalapítása
1981. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep
1980-1990. Képzőművész csoportok, képzőművész körök vezetése a paksi Városi Művelődési Központban és az Ifjúsági és Úttörőházban
1984. Műhely lehetőségek megteremtése
1985. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep
1990-1991. A Paksi Képtár létrehozása és alapítása Szabó Júlia, Hegyi Lóránd, dr. Romváry Ferenc szakmai támogatásával, a Paksi Fiatal Alkotók Köre segítségével
1991-tó1 A Paksi Képtár vezetése, a képtár gyűjteményének folyamatos bővítése
1991-től A VIZUális Kísérleti Alkotótelep átformálása, évenkénti szervezése, megrendezése
1994-től Közös műterem és alkotói lehetőségek Bresciában Franco Daganival
1995. A Paksi Képtár Egyesület létrehozása
2002. A Hopp - Halász Alapítvány A Kortárs Művészetért létrehozása
2005-2006. A Paksi Képtár új helyének kialakítása és jövőképének tervezése Prosek Zoltánnal és Ritter Jánossal.
Kitüntetések, díjak:
1979. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló Munkáért kitüntető jelvény
1981. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának különdíja
1988. Eredményes munkájáért dicséretben részesítem – művelődési miniszteri dicséret
1996. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje
1997. Soros Alapítvány képzőművészeti ösztöndíj; Pro Urbe díj - Paks város elismerése
2006. Munkácsy Mihály díj
Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság
7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
A Tolna Vármegyei Értéktár honlapja az Agrárminisztérium pályázati forrásából, a Hungarikum Bizottság támogatásával jött létre.