LÁSZLÓ LÁSZLÓ ZENÉSZ 1918-2015

LÁSZLÓ LÁSZLÓ ZENÉSZ 1918-2015
László László az Izményi Népi Együttes prímása, korának legismertebb népzenésze. Fontos szerepe volt a Bartina együttes sikereiben. 1980-ban megkapta a Népművészet Mestere díjat, melyet több más díj követett, mint például “Tolna megye szólistája”. 1996-ban Sebestyén Ádám díjjal tüntették ki.

A bukovinai Andrásfalván született Romániában, 1918. június 27-én. Családjával 1941-ben Bácskába települt, majd 1944-ben Magyarországra menekültek, később a Tolna megyei Izményen telepedtek le. Fia elmondása szerint igazi paraszti életet élt és e mellett járt el zenélni. A hegedűjátékot gyermekkorában szintén prímás édesapjától, László Józseftől tanulta. Trombitán is játszott. Bonyhádon és környékén fúvós zenekarokban vállalt aktív szerepet, hegedűvel keresztelőn, névnapokon, fúvószenekarral lakodalmakon, felvonulásokon.