A református templom védett műemléki érték, az 1720-ban emelt imaház helyén épült az 1733-ban már romos, középkori templom köveinek felhasználásával. A templom nyugati homlokzata elé épült tornyát 1788-ban építették meg az utcai bejárattal és a toronyórával együtt.
A toronyaljba
nyíló, kőkeretes kapu felett törtvonalú szemöldökpárkány látható. A
toronysisakon 1884-es évszám olvasható. A belső síkmennyezetes, a hajó mindkét
végében falazott pilléreken nyugvó fakarzat van. Berendezése a 18. század végéből
származik, orgonája 1880-ból.
A szégyenkő korábban
a parókia előkertjében állt, most a templom kerítése elé került elhelyezésre. Sárgás-szürke
homokkőből van kézzel kifaragva. Rajta sem évszám, sem monogram nem található.
Írásos emlék sem maradt fenn eredetéről. Az országban tucatnyira tehető a
megmaradt szégyenkövek száma. A 16-18. században mindhárom protestáns
egyházban, az aszketikus genfi mintára - különösen a reformátusoknál - nagy
jelentősége volt a szigorú egyházfegyelemnek, mely a közösségek erkölcsi
életének legfőbb szabályozójaként működött. Egy 1811-ből származó kisölvedi
följegyzés szerint: „Egy nagy kő tétetett a templom közepére, a katedra
elejébe. Arra fölállítódott a megesett személy hajadonfővel és mezítláb, a
prédikáció alatt.(…) a személy térden állva sírván megesmérte vétkét, bocsánatot
kért az egész gyülekezettől és a cserépben mellette lévő hamuból fejére
hintett…”
A szokás az
életforma változásával együtt a 19. század derekára lassan elhalt.
A Sztárai kehely
aranyozott ezüstből készült egy budai ötvösműhelyben. A forrásokat meg nem erősítő
hagyomány szerint a kelyhet Sztárai Mihály is használta, a tárgy kora ezt a
feltételezést megengedi.
Sztárai ferences
rendi szerzetes volt, aki részt vett a mohácsi csatában. Túlélve a borzalmakat,
a török hódoltsági területekre szétszóródott lakosságnak hirdette a kor
szellemében a reformáció igéjét.
Az 1514-ből származó kupa aranyozott ezüstből készült,
trébelt és vésett díszítéssel. Ez a nagydorogi gyülekezet legrégibb fennmaradt
tárgyi emléke. A nagy értékű kelyhet a gyülekezet presbitériuma 1982-ben átadta
a Ráday Múzeumnak. A reformáció 500 éves évfordulójának ünnepségére
2017-ben visszahozták Nagydorogra, ahol megtekinthető volt.
A református úrasztali terítők ugyanúgy liturgikus célokat szolgálnak, mint a katolikus oltárterítő hímzések. Bár megjelenésük az 1700-as években kezdődött, rövid idő alatt elterjedt használatuk az istentiszteleteken. Mintázatuk nem egységes, az tájegységenként változik, színük is változatos.
A református liturgikus textíliák az úrasztala, úrvacsora osztáskor pedig a klenódiumok (kegyszerek, úrvacsorai edények) valamint a szent jegyek (kenyér, bor) letakarására szolgálnak. Az úrasztalát a terítővel, a kegyszereket és szent jegyeket a kendőkkel takarják le. Mindkét textília különösen alkalmas a magyar hímző művészet múltjának, legrégibb rétegeinek tanulmányozására, hiszen az úrasztala textiljeinek színét, anyagát és díszítését liturgiai előírások nem kötötték meg, így ezek sokban megegyeznek a világi célra készült textilféleségekkel.
Az egyházi iratok alapján tudjuk, hogy a jelenlegi templom előtt egy lényegesen kisebb (1/3 területű) templomot 1773-ig használtak. A jelenlegi templomot 1776. november 10-én szentelték fel. Feltételezhető, hogy ez a terítő már a régi templom úr asztalát is díszítette. A prédikátorok, lelkipásztorok nagy értéknek tulajdoníthatták már saját korukban is, hiszen a több mint 250 évéhez képest ma is jó állapotban van. Az elkészítéstől napjainkig 12 lelkipásztora volt a gyülekezetknek, a jelenlegi a 13.
A terítő évszázadokon keresztül meghúzódott a többi egyházi textília között, míg nem a leltározásnál a kézimunkában jártas egyháztagok fel nem figyeltek rá. A terítő 100x100 cm.
A református gyülekezetekben országhatáron innen és túl jelentős számú ónedény és ötvösmunka maradt fenn. A magyar ónművesség fénykora a 19. század közepére leáldozott. A korábban századokon át közkedvelt ónedény féleségeket, melyek a módos paraszti családoktól a főúri családokig használatban voltak, kiszorítja a hétköznapi használatból a 19. század elejétől megjelenő olcsó keménycserép. Az ónból készült különböző méretű kannák, tálak, tányérok, ritkábban kelyhek már korán bekerültek a református gyülekezetek úrasztali edényeinek sorába. Így a hétköznapi funkcióra készült edényféleségek a sákramentumok (keresztség és úrvacsora) kiszolgáltatásának eszközeivé váltak. Az ónöntők az általuk készített termékekbe a céhszabályok értelmében kötelesek voltak jegyet, bélyeget ütni, így sok esetben megállapítható ma is, hogy kinek az öntőműhelyében készült.
Az úrvacsorai kelyheket ötvösöknél rendelték meg a gyülekezetek.
A református használatra készült kelyhek formájukban hasonlítanak a katolikus kelyhekre, de jóval egyszerűbb kiképzésűek és díszítésűek. A református egyház sohasem törekedett saját ötvösművészeti formák, technikák kialakítására. Az ötvösök is kötelesek voltak jegyekkel ellátni a munkáikat, de ritkán található a kelyheken jelölés, így nehéz beazonosítani a készítőt és a készítés helyét.
A nagydorogi gyülekezet a reformáció korai időszakában gyökerezik, pontos adatok azonban nincsenek a megalakulásáról. A hagyomány szerint Sztárai terjesztette náluk az új tanokat. 1626-ban már említik név szerint is Decsi Lőrinc nevű pásztorukat. 1674-ben szinte teljesen elpusztult a település, a század végére újra népesedik, majd 1704-ben újra elnéptelenedik és a Rákóczi - szabadságharc után tért vissza a lakosság. Református hívek is költöznek vissza. Ettől kezdve a szolgálati éveik szerint ismerjük a lelkészeket.
Mai templomukat 1774-ben építették fel, melyhez
1788-ban épülhetett csak torony.
Komádi Nagy Mihály tiszteletes az 1816-os Báthory Gábor féle püspöki vizitáció naplójában a következő úrasztali edényeket sorolja fel:
„Van 5 kisebb, nagyobb Czin Kánna. A’ leg nagyobb illyen Inscriptióval: A’ Helv: Confessio szerént reformáltatott Dorogi Sz. Ekklésia Isten ditsősségére szerzette 1738ban. Egy Czin és egy kenyér metéllő nagy fa tányér. A’ Czin Tányéronn ez van: Dorogi Ref: Ekkláé 1717. Keresztelő edény Ólonból; ismét egy másik Keresztelő edény ólonból a’ Tanuló házban illyen jeggyel: TDabi s. Miklós 1701. Két ivó Pohár; edgyik aranyozott Ezűst; másik Réz.
Két Ezűst Tányér aranyozva: A’ nagyobbik illyen jegyzéssel: A Dorogi Sz. Ekkla számára készittette Tantsa Mihály és Csák Ferentz 1739ben. A’ kissebben az olvastatik: A’ Dorogi Reformát a Sz. ekkla számára tsináltatott Ao’ 1739. ”
Ezek 1827-ben kiegészültek 3 óntányérral, 1881-ben egy kehellyel.
A 20. században is bővült a klenódiumok száma, 1930-ban egy keresztelőkészlettel, 1979-ben pedig egy kis tálkával. A Komádi féle felsorolásból az 1701-ből származó keresztelőedény és az aranyozott ezüstpohár viszont már nincs meg.