Ez a zenekar kísérte a falu egykori táncegyüttesét. 1969-ben a zenekara egy másik helyi zenekarral egyesült, és azóta ebben a formációban a hagyományőrző tánccsoport állandó kísérői. Orsós Kis János számos sikeres hazai és külhoni szereplés résztvevőjeként és szakmai vezetőjeként szerzett hírnevet szülőfalujának. 1984-től meghatározó szerepet vállalt az utánpótlás nevelésében is. Munkája, művészete, emberi magatartása örök példa marad a zenekar, a tánccsoport és az utánpótlás számára is. 1997. november 10-én halt meg Bogyiszlón. A Népművészet Mestere kitüntető díjat 1987-ben vehette át népzenei tevékenységéért.
Hangfelvétel a Zenetudományi Intézet Hangarchívumában:
Hej, Dunáról (Bogyiszló)
Gyűjtés: Budapest 1977.10.17 Sebő Ferenc
Adatközlő: Bogdán Péter; Kovács János; Orsós Kis János; Orsós Lajos
https://zti.hungaricana.hu/hu/105254/
Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság
7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
A Tolna Vármegyei Értéktár honlapja az Agrárminisztérium pályázati forrásából, a Hungarikum Bizottság támogatásával jött létre.