Római katolikus ferences templom

Római katolikus ferences templom
Az utca vonalában a szomszédos rendházhoz épült hozzá, amelyet a templommal együtt kezdtek, de jóval hamarabb befejeztek. A templom alapkőletétele 1728-ban zajlott, és bár 1734-ben már miséztek benne, a barokk stílusban emelt épület teljesen csak 1760-ra készült el, majd 1768-ban szentelték Szent Simon és Tádé apostolok tiszteletére.

1944-ben felújították, falképeit restaurálták. Tornyának háborús sérülését csak 1973-ban javították. Egyhajós templom, tornya a főbejárati homlokzatára épült. Kapuja oszlopos, párkánnyal lezárt kőkeretből nyílik, a párkányon vázadísszel, és itt olvasható az 1760-as évszám is. Szentélye keskenyebb, mint a hajója. A bejárat felőli oldalon falazott orgonakarzat található. Berendezése jellemzően 18. század második feléből való eredetre vall. Az épület előtt kőkereszt áll, rajta aranyozott korpusszal, felállításának éve 1890.

Galéria

Térkép