A régi, romos állapotban talált templomot kijavítva az új templom elkészültéig használták, de még utána is állt, ahogy egy XIX. sz. elejéről származó rézkarcon látható. A kelet, vagy délkelet felé néző csúcsíves templom a török idők előtti kor stílusát idézi.
Ez a régi templom az emeletes községháza mögött állt, mellette volt a temető.
Hőgyész jelenlegi plébánia temploma 1799-ben készült el késő barokk stílusban, és ugyanazon év szeptember 14-én áldotta meg Roller József prépost kanonok. Előtte éveken keresztül készültek az építkezésre, és Hőgyész akkori földesura egyben, mint a plébánia kegyura saját költségén építette föl, de a nép is hozzájárult pénzadományával és munkájával. A templombelső 1812-ben épült: a szentély ticsuratív, a hajó csak díszítő elemekkel készült. A szentély diadalívén olvasható latin szöveg ezt mondja: “szent célokra állította Apponyi Antal gróf, 1842.” A szentélynek a hajó felöli jobb oldalán látható fekete márványtáblát a fia helyeztette el apja emlékére 1823-ban.
A község központja feletti dombon szabadon álló, lépcsősoron át megközelíthető, egyhajós templom, észak-keleti homlokzata elé kissé kilépő toronnyal, a hajó két oldalán emeletes, timpanonos sekrestye-oratóriummal és kápolna-oratóriummal, íves záródású szentéllyel, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel. A kapu két oldalán szoborfülkékben Szent István és Szent László újabb szobrait helyezték el.
A szentély falán gróf Apponyi Antal emléktáblája látható, 1828-as évszámmal. A berendezés 18. és 19. századi, a főoltárkép 1799-ből való (Ferracuti).
Fa feszülete magas kvalitású, szürke fémből öntötték, életnagyságú korpusszal, a 18. század második feléből származik. Az Apponyi-kastély kápolnájából került ide 1945 után.
Tolna Vármegyei Értéktár Bizottság
7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
A Tolna Vármegyei Értéktár honlapja az Agrárminisztérium pályázati forrásából, a Hungarikum Bizottság támogatásával jött létre.