Sebestyén István mesemondó munkássága

Sebestyén István mesemondó munkássága
Bukovinai székely szülők tizedik gyermekeként született 1955-ben Szekszárdon, Kakasdon él. A családi tűzhely melegénél tanulhatta meg szüleitől a székely tréfákat, ősi népdalaikat. Sebestyén István fogékony a hagyományokra és tudatosan vállalja a hagyomány őrzését, népdal, népmese, népi színjáték, viselet megismertetését és továbbadását.

Rendszeresen vett részt népdalversenyeken, oktatóként népzenei és mesetáborokban. Első látványos „ szakmai” sikerét 1999-ben aratta Sombereken, ahol első lett a Bukovinai székelyek mesemondó versenyén. Az első győzelmet továbbiak követték: 2002-ben Kiemelt nívódíjat kapott a Bonyhádi Népzenei Találkozón. Ugyanebben az évben a Kárpát-medencei Nagydíj Vass Lajos Népzenei Versenyen nyert első díjat, két év múlva újra kivívta ezt az  elismerést. Népdalénekesként 2005-ben újabb trófeát vihetett haza, Kakasdra: az Országos Bukovinai Népdaléneklési Nagydíját nyerte el Érden. 

Az első jelentős publikációja a Tündér Erzsébet című bukovinai székely meséket tartalmazó válogatás 2005-ben, melyen négy mesével szerepelt.

Tréfás székelyfonó címmel 2006-ban önálló albuma jelent meg  a Rézbong Kiadó gondozásában. Majd ezt követően készült el  Serkenj, lelkem! címmel második önálló lemeze. Az album a téli ünnepkörhöz tartozó székely népszokásokat mutatja be.

2008-ban felnőttek számára készült A szegény ember bőrpuskája című pajzán székely meséket tartalmazó könyve, melyből újabb kiadás is készült.

Jelentős néprajzi anyagot gyűjtött az öt bukovinai falu népmesei, népzenei kincseiből, szokásaiból.

A Zeneakadémián kurzust tartott a bukovinai székelyek meséiből, népdalaiból. Rendszeresen készít föl gyerekeket mesemondó versenyekre, és gyakran hívják a az országos és Kárpát-medencei mesemondó versenyek zsűrijébe is.

Nagy tudású, népdalokat, népmeséket hitelesen megszólaltató népművész, közösségének kultúráját a maga teljességében képes bemutatni. Kitűnő stílusérzékének köszönhetően népszerűvé vált az az előadásmód és repertoár, amely visszaadja a hagyományőrzés méltóságát, hitelességét.

Hagyományőrző tevékenységéért 2006-ban Sebestyén Ádám díjat kapott, 2009-ben pedig Erdélyi Vándordíjat.

A Népművészet Mestere díjat 2014-ben kapta meg.


Források

https://www.youtube.com/watch?v=Oz-LtzhYGW0

http://www.folkinfo.hu/sebestyen/

https://www.youtube.com/watch?v=8vHvMiKpZyY