SZENT RÓKUS ÉS SZENT ROZÁLIA-KÁPOLNA

SZENT RÓKUS ÉS SZENT ROZÁLIA-KÁPOLNA
Kisebb emelkedőn szabadon álló, egyhajós építmény. A járványtól való szabadulás emlékére 1739-ben épült, a megye legkorábbi barokk kápolnái közé tartozik. Tornya későbbi. Berendezése a népi vallásosság értékes emléke. A kápolnát ma a kis létszámú evangélikus gyülekezet használja.

Nyugati homlokzata elé kissé kilépő toronnyal, poligonális záródású szentéllyel épült. A torony alatt nyíló, kőkeretes kapuja felett festett felirat látható. A torony szögletes volutákban végződő féloromzatokkal kapcsolódik a hajó homlokfalához. A hajóban csehsüveg boltozat, a szentélyben félkupola található. Berendezése jellemzően a 20. századból való. Többször felújították: 1821, 1867, 1892, 1937. A kápolna mellett kőkereszt korpusszal és Mária alakjával, valamint Szent Rókus-szobor látható.

Galéria

Térkép