Ujváry Lajos (1925-2006) festőművész munkássága

Ujváry Lajost munkássága egyértelműen a „nagy festők” közé emeli. Alkotásainak témaválasztása, ábrázolásmódja nagybani szociális érzékenységet tükröz. Munkáiról sugárzik a szépség, az egyszerűség keresése és szeretete. Festményeiben – függetlenül a használt színtónusoktól, illetve a megjelenített témától/tárgytól – mindig egyfajta mélység, bizonyos fokú fájdalom, illetve hiányérzet fedezhető fel, amely az alkotásokat többrétűvé, szinte kissé allegorikussá teszi.

Ujváry Lajos festőművész 1925. február 25-én született Kaposváron. Középiskolai tanulmányait a veszprémi piarista gimnáziumban kezdte, de édesapja halála miatt költözniük kellett, így kerültek Hőgyészre. Dombóvárra járt iskolába, ahol a Dombóvári Királyi Katolikus Esterházy Miklós Nádor Főgimnáziumban szerzett érettségit 1944-ben.

Első mestere Marczell György festőművész, gimnáziumi tanár volt. 1951-ben szerzett diplomát a Képzőművészeti Főiskolán Poór Bertalan és Szőnyi István növendékeként. Diákkorában a magyar irodalom legjobbjaival levelezett (Szabó Lőrinc, Kassák Lajos, Remenyik Zsigmond, Tersánszky Jenő, Tamási Áron), s szinte valamennyiükről készített portrét, melyeket 1960-ban a Csók Galériában mutatott be. 1985-ig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára.

Vonzotta a paraszti életforma, különösen a székely falvak élete, amely alkotásai témaválasztásában is megmutatkozik. Magnószalagos rögzítéssel néprajzi kutatásokat is végzett Erdélyben és Moldvában. A magyar tájképfestészet egyik legmeghatározóbb egyénisége, a paraszti életforma rekvizitumainak ábrázolója. Munkáira az egyszerűség, erőteljes, szikrázó-vibráló színvilág jellemző. Tagja a Művészeti Alapnak, illetve a Képző- és Iparművészeti Szövetségnek.

A számos csoportos bemutató mellett – többek között – 1953-ban a Fényes Adolf teremben, 1960-ban a Csók Galériában, 1962-ben Szekszárdon, 1977-ben Dombóváron, 1980-ban ismét Dombóváron, majd Bonyhádon és Tevelen, 1981-ben Pécsen és Tamásiban, 1988 újra Dombóváron volt önálló kiállítása. Munkái külföldön (Anglia, Franciaország, Bulgária, Egyiptom, Finnország, Kína, Japán, Egyesült Államok) is ismertek, alkotásai külhoni és hazai magángyűjtemények megbecsült darabjai. 2005-ben Dombóvárnak is ajándékozott néhány képet, amelyek azóta is a Polgármesteri Hivatal tulajdonában állnak.

Noha egyes kritikusok szerint a művész a jelenkori tájképfestészet egyik legmeghatározóbb egyénisége, művészetét csupán halála közeledtével ismerték el hivatalosan is. 2005-ben munkássága elismeréseként Munkácsy-díjat, Dombóvártól pedig Díszpolgári címet kapott, valamint Hőgyészen, a Gróf Apponyi Kastélyszállóban a festőművészt köszöntő és életművét bemutató állandó kiállítás is nyílt. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium (ahol rajztanárként dolgozott) posztumusz örökös tantestületi tagnak választotta.