Németkér

Németkér
A település Németkér és Hard egyesítésével jött létre. A Mezőföld löszhátának déli területein fekszik, 1800 lakosú település, a Paksot Cecével összekötő úton érhető el. A község a török időkben elnéptelenedett, 1785-ben Hessenből érkező német telepesek élesztették újjá. 1945 után a német nemzetiség helyére Felvidékről és Békés megyéből érkeztek családok. Hard Árpád-kori település, első lakói besenyők voltak. A 14. században esperesi székhely. 1954-es megyehatár rendezésekor került Németkérhez.

Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom

Az utcavonalon szabadon áll. Egyhajós, homlokzati tornyos templom. Szentélye a hajónál keskenyebb, a sarkain lekerekített, egyenes záródású. Oldalához kontyolt nyeregtetős

Hardi Legelő

A németkéri Hardi legelő a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része, amely 1987-ben lett védett terület. A megye egyik legnagyobb összefüggő homoki

Látóhegy

A németkéri Látóhegy a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része, a Kiskunsággal rokon homokvidék, 1987 óta védett. A 416 hektáros homokterület felszínének

Staub Ferenc Emlékház

Staub Ferenc autodidakta festőművész volt. Mint asztalossegéd 1930-tól 1935-ig Aba Novák Vilmos szabadiskolájában tanult. Kedvelt témája volt a tolnai táj