Sióagárd

Sióagárd
Sióagárd a Mezőföld déli csücskén, a Sió és Sárvíz közötti hátságon, a megyeszékhelytől, Szekszárdtól nyolc kilométerre fekszik. A síkra épült falu mellett magasodik a Leányvár, a hegyhát legdélibb nyúlványa, mögötte a szekszárdi dombok látszanak. A Sió e település mellett folyik a Sárvízbe, mely nem sokkal később a Dunába torkollik.

Fecske Bábcsoport tevékenysége

Az 50 éve működő csoport legnagyobb különlegessége, egyedi sajátossága, hogy feldolgozásaikban, darabjaikban fellelhetők a féltve őrzött és ápolt sióagárdi hagyományok,

Király Anna himző és tervező sz. 1918.

Az 1918-ban Baján született Király Annát népművészeti munkássága Sióagárdhoz köti. A polgári iskola befejezése után tanulta meg a varrást és

Finta Mihályné szőttes gyűjteménye

A sióagárdi gyűjtemény az 1800-as évek végének, 1900-as évek elejének magas színvonalú szőttes gyűjteménye. A mindennapi használatban szereplő textíliák magas

Szabadi Mihály Sióagárdról szóló írói munkássága

Az 1937-ben Sióagárdon született és nyugdíjasként ismét szülőfalujában élő országosan, sőt határon túl is jól ismert Szabadi Mihály népművelőként, koreográfusként,

Leányvári pincefalu

A picefalut nem csupán borai teszik ismertté, hanem építészetileg különleges értéke is. Számos eredeti formájú és színezésű présháza sorjázik utcaszerűen

Sióagárdi hímzés és viselet, Hímzésmúzeum

A sióagárdi viselet és az általa, valamint a lakástextilek által megőrzött hímzés szigetszerű folklórjelenség. A hímzés szabadrajzú, különleges színvilágú, csak

Tájház

A népi műemléki védelembe vont ház 1880 körül épült. A földszintes épület vertfalú, náddal fedett, kontyolt nyeregtetős. Utcai oromzata deszkázott.