Tolna

Szekszárdtól 10 kilométerre, északkeletre található. A 19. században szabályozták a Duna déli szakaszát, a tolnai ág eliszaposodott, így a város megmenekült az állandó árvízveszélytől, de kikötőjét elveszítette, a halászatot jelentősen sújtotta az intézkedés, és a vízimalmokat is át kellett telepíteni. A selyemfonó 1900 és 1971 között működött, ma kis múzeum állít neki emléket. 1989-ben Tolnához csatolták Mözs községet, ezzel egy időben városi rangot kapott.

Horváth Tibor kékfestő munkássága

Horváth Tibor országosan is elismert kékfestő népi iparművész, a Népművészet Mestere, aki a mesterség elkötelezett híveként, kiemelkedő értékteremtő és értékőrző

Városháza

A Tolnai Városháza a település legikonikusabb építménye. A régi községháza, amely még a selyemfonoda közelében volt, 1844-ben leégett. A helyreállított

Molnár M. György festőművész munkássága

Életpályája egybefonódott Tolna városával. Faddon és Tolnán tanított, később megyei képzőművészeti előadóként, felügyelőként dolgozott. A 60-as, 70-es években szervezője volt

Szily Géza festőművész munkássága

Tolna városhoz és Tolna megyéhez fűződő kötődése számtalan formában megnyilvánult. Egyéni stílusú, országosan elismert festészetével, munkásságával hozzájárul a megye és

Strissowszky Szilárd festőművész munkássága

A magyar piktúra egy különleges, egyedi ágát műveli. Alkotásai színesek, meseszerűek, szinte lebegőek. Látásmódját az önirónia, a klasszikus európai kultúra

Tóth János operatőr munkássága

Tóth János Kossuth–díjas operatőr, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja Tolnán született 1930-ban. A Balázs Béla Stúdió alapító

Tolnai Kajak-Kenu Sportegyesület tevékenysége

Több, mint negyven éve folynak kajak-kenu edzések a tolnai holtágon. Az egyesület teljes taglétszáma 93 fő, versenyzői engedéllyel 68 főrendelkezik.

Rubold Ödön színművész munkássága

Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Magyarország Érdemes Művésze. Családja minden ága tolnai, gyerekkorát Tolna városában töltötte és

Végh András festőművész munkássága

Végh András tolnai művész festészete a kortárs magyar képzőművészet egyedi, érdekes színfoltja, számos művészeti díj, bel- és külföldi ösztöndíj után

CHILl-CSEPP

A 2010-ben kifejlesztett Chili-csepp igazi sikert és elismerést hozó termék, amely a chili paprikából különleges eljárással kipréselt olaj. Hazánkban csak

Martinek József festőművész munkássága

Martinek József 1904-ben született Pécsett. A család 4 gyermeke közül ő a Püspöki Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói oklevelet 1922-ben és

Tolnai Kékfestő Műhely

A magyarországi kékfestés közösségét a ma még meglévő, családi alapon működő kékfestőműhelyek alkotják. A mesterség már csak e keretek között

Nincs több találat...