Tolna Megyei Értéktár
A református templom védett műemléki érték, az 1720-ban emelt imaház helyén épült az 1733-ban már romos, középkori templom köveinek felhasználásával. A templom nyugati homlokzata elé épült tornyát 1788-ban építették meg az utcai bejárattal és a toronyórával együtt.
A toronyaljba nyíló, kőkeretes kapu felett törtvonalú szemöldökpárkány látható. A toronysisakon 1884-es évszám olvasható. A belső síkmennyezetes, a hajó mindkét végében falazott pilléreken nyugvó fakarzat van. Berendezése a 18. század végéből származik, orgonája 1880-ból.
A szégyenkő korábban a parókia előkertjében állt, most a templom kerítése elé került elhelyezésre. Sárgás-szürke homokkőből van kézzel kifaragva. Rajta sem évszám, sem monogram nem található. Írásos emlék sem maradt fenn eredetéről. Az országban tucatnyira tehető a megmaradt szégyenkövek száma. A 16-18. században mindhárom protestáns egyházban, az aszketikus genfi mintára - különösen a reformátusoknál - nagy jelentősége volt a szigorú egyházfegyelemnek, mely a közösségek erkölcsi életének legfőbb szabályozójaként működött. Egy 1811-ből származó kisölvedi följegyzés szerint: „Egy nagy kő tétetett a templom közepére, a katedra elejébe. Arra fölállítódott a megesett személy hajadonfővel és mezítláb, a prédikáció alatt.(…) a személy térden állva sírván megesmérte vétkét, bocsánatot kért az egész gyülekezettől és a cserépben mellette lévő hamuból fejére hintett…”
A szokás az életforma változásával együtt a 19. század derekára lassan elhalt.
A Sztárai kehely aranyozott ezüstből készült egy budai ötvösműhelyben. A forrásokat meg nem erősítő hagyomány szerint a kelyhet Sztárai Mihály is használta, a tárgy kora ezt a feltételezést megengedi.
Sztárai ferences rendi szerzetes volt, aki részt vett a mohácsi csatában. Túlélve a borzalmakat, a török hódoltsági területekre szétszóródott lakosságnak hirdette a kor szellemében a reformáció igéjét.
A református liturgikus textíliák az úrasztala, úrvacsora osztáskor pedig a klenódiumok (kegyszerek, úrvacsorai edények) valamint a szent jegyek (kenyér, bor) letakarására szolgálnak. Az úrasztalát a terítővel, a kegyszereket és szent jegyeket a kendőkkel takarják le. Mindkét textília különösen alkalmas a magyar hímző művészet múltjának, legrégibb rétegeinek tanulmányozására, hiszen az úrasztala textiljeinek színét, anyagát és díszítését liturgiai előírások nem kötötték meg, így ezek sokban megegyeznek a világi célra készült textilféleségekkel.
Az egyházi iratok alapján tudjuk, hogy a jelenlegi templom előtt egy lényegesen kisebb (1/3 területű) templomot 1773-ig használtak. A jelenlegi templomot 1776. november 10-én szentelték fel. Feltételezhető, hogy ez a terítő már a régi templom úr asztalát is díszítette. A prédikátorok, lelkipásztorok nagy értéknek tulajdoníthatták már saját korukban is, hiszen a több mint 250 évéhez képest ma is jó állapotban van. Az elkészítéstől napjainkig 12 lelkipásztora volt a gyülekezetknek, a jelenlegi a 13. A terítő évszázadokon keresztül meghúzódott a többi egyházi textília között, míg nem a leltározásnál a kézimunkában jártas egyháztagok fel nem figyeltek rá.
