Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

A kurdi pannóniai üledékek ősmaradványai

Az alig 1100 lélekszámú Tolna megyei kistelepülés, Kurd neve nem ismeretlen a geológus szakemberek előtt. Országos, sőt nemzetközi szintű ismertségét a területén előforduló agyagos-homokos kőzeteknek és az azokból előkerült, mintegy 8-7 millió éves ősállatok maradványainak köszönheti. Több, a tudomány számára új puhatestűfajt írtak le innen. Közülük egy csigát, a Viviparus kurdensis nevű fiallócsigafajt a faluról neveztek el. A feltárások egyikét – mivel országos szinten a legjobban képviseli e

Post Thumb

Lichtenstein-kastély (Jószágkormányzói lak)

Gróf Claudius Florimond Mercy uradalma jószágkormányzója részére építtette 1722 után. A Mercy és az Apponyi család közötti 1773-ban kelt adásvételi szerződésben említik meg először, mint szilárd anyagból épített és cseréppel fedett emeletes épület. Elülső udvarát az utca felől szilárd fal védte, hátsó udvara sövénnyel kerítve, benne gyümölcsfák, zöldséges kert. A Mercy-ek utolsó idejében az uradalom prefektusának, azaz első és legfőbb tisztviselőjének háza.

Post Thumb

Római katolikus kápolna

A nyugati homlokzati tornyos kápolna a település feletti fennsíkon szabadon áll, késő barokk stílusban épült 1832-ben, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a fő- és az oldalhomlokzatokon három, illetve egy-egy ívvel megnyitott toronyaljjal.

Post Thumb

Kistápéi Zichy-kastélypark

Tizenöt hektárnyi mesés környezetben bújik meg Kistápén az egykori Zichy-kastély, amely modernizálva rangos wellness-szállodának ad otthont. A környék nemcsak gyalogosan vagy kerékpáron járható be, túralovaglásra is lehetőség van.

Post Thumb

Várrom

Werbőczi várnak is emlegetik a döbröközi várromot, ahol Tinódi Lantos Sebestyén is sokat tartózkodott és éneket szerzett Werbőczy Imre Kászon bég felett aratott győzelméről. Werbőczi itt kelt egybe 1532-ben Szekcsői Herceg Katalinnal.