Tolna Megyei Értéktár

Post Thumb

RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA

A r. k. templom szomszédságában, az utcavonaltól kissé beljebb, elkerített telken, szabadon áll a téglalap alaprajzú, földszintes, csonkakontyolt nyeregtetős, alápincézett épület. Az északi végéhez keskenyebb, nyeregtetős toldalék kapcsolódik.

Post Thumb

LÁSZLÓ LÁSZLÓ ZENÉSZ 1918-2015

László László az Izményi Népi Együttes prímása, korának legismertebb népzenésze. Fontos szerepe volt a Bartina együttes sikereiben. 1980-ban megkapta a Népművészet Mestere díjat, melyet több más díj követett, mint például “Tolna megye szólistája”. 1996-ban Sebestyén Ádám díjjal tüntették ki.

Post Thumb

APPONYI-KASTÉLY

A lengyeli uradalmat az Apponyi-család 1790-ben vásárolta meg. A kastélyt gróf Apponyi József építtette 1824-1829 között, klasszicista stílusban. A park fáit Sedlmayer bécsi kertész telepítette 1824-től. A kastélyt gróf Apponyi Sándor 1878 körül historizáló stílusban átalakíttatta. Tetőzete 1905-ben leégett, 1906-ban újjáépítették, részben átalakították Fellner Sándor építész közreműködésével.