Az 1738 és 1740 között dúló pestisjárvány emlékére az 1753-as évben állították fel barokk stílusban. Restaurálására az 1970-es és 1980-as esztendők során három ízben is sor került. Az alépítménye lépcsőzetes. Nyolcszög alakban kerítették körbe. A sarkain pillérekkel tagolt alapzaton háromszög alaprajzú obeliszk emelkedik. A felfelé sudarasodó oszlopot angyalfejek díszítik. Tetejében áll a Szentháromság-szoborcsoport. Talpán latin nyelvű felirat fut körbe, és ebben 1740-es évszám olvasható.
Egykor a nagy folyam szabályozása előtt az itt lakók életmódját elsősorban a Duna, a Sárvíz és a Báta folyó, valamint a dombvidékről eredő és erre leömlő patakok határozták meg. A Duna évszázadok során az egész területet bebarangolta, Báta természeti környezete még most is tele van régi medrekkel, holtágakkal, tavakkal. Nem véletlen tehát, hogy Nepomuki Szent Jánosnak, aki a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje, már ideje korán szobrot állíttatott a területén a település.
Az egyhajós kis kápolna, amelyet a helyi németség Mariahilf néven is említ, az út sarkán szabadon áll. Barokk stílusban emelték az 1760-as években. Kápolnaépítési szándékát 1762-ben foglalta írásba Szentgotthárdi András bátaszéki kereskedő, aki egyben akkori 400 forint adományt biztosított erre a célra.
A Kálvária-kápolna közelében, azzal egyvonalban, a temető felső végében emelkedik. 1905-1906 során készült el historizáló szándékkal neogótikus stílusban. Az 1903-ban elhunyt Ermel–Vojnits Erzsébetnek, a Vörösmarty jóvoltából közismertté lett Perczel Etelka lányának sírkápolnájaként épült.
Szent Sebestyén vértanúhoz, az Egyház egyik legnépszerűbb szentjéhez mint segítőszenthez fordultak oda pestis és más – akár az embereket, akár az állatokat pusztító – járványok idején.
a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntar
